Hogyan készítem a portréfotókat?

 

A portréfotó készítése sokkal több, mint egy igazolványkép készítése, nem is vethető össze vele!

 

Az igazolványkép egy, legfeljebb két kattintással készül. A megrendelő leül egy székre, mögötte egy világos háttér. A fényképész figyelmezteti, hogy most készül el a felvétel, majd fényképez. Figyel arra, hogy mindkét fül látszódjon, az illető felemelt fejjel nézzen előre szemével a gép objektívjébe. Mosoly lehet, de nevetés már nem. Komolyság lehet, ezzel a lehetőséggel élnek is bőven, mert a magyar szeret komolyan, sőt szomorúan nézni.

 

A portréfotózás előkészületei

 

A portréfotó az igazolványképpel szemben előkészületekkel kezdődik. A fényképész néhány próbaképet lő az alanyról, hogy az illető bőrszínét, ruházatát összehangolja a stúdió lámpák fényével. Ha színes ruhát visel, ha nagy haja van, ha fénylő bőre van, ha vastag szemüvegben van, ezek mind mind próbaképeket igényelnek. A jó portréfotó alapja az is, hogy néhány szóval instruáljuk a vendéget, éreztessük vele, hogy valóban azért vagyunk itt, hogy róla egy különleges kép készüljön. Én a próbaképek készítése közben elbeszélgetek a vendéggel. Meglátom gesztikulációit, tartását, modorát.

 

Figyelemmel kell lennünk arra, hogy sokan nem szeretnek szerepelni, viszonylag rövid idő alatt szeretnének túlesni ezen a fotózáson!

 

A portréfotózás beállításai

 

Vajon hány beállítás kell egy jó portréfotóhoz? Mi a titka annak, hogy a fényképezendő személy arcára mosolyt varázsoljunk anélkül, hogy kérnénk erre rá?

 

Bizonyos vagyok abban, hogy fontos a jó portréfényképhez a fényképész megfelelő hozzáállása! Akkor nyílik meg a modell, ha elhiszi azt, hogy itt jó portréfelvételek készülnek róla! A fényképésznek mindenképpen meg kell teremtenie ehhez a hangulatot! Akár már az első portré is lehet sikeres, ha megfelelőképpen indítunk! A modell megmozgatása célszerű, legyen portré állva, ülve, fordulva, gyorsan, lassan. Figyelni kell az ügyfél arcát, melyik arcprofilja szimpatikus, kerülni kell-e bizonyos pózokat. A háttér kiválasztása is döntő lehet egy jó fotóportréhoz, ezért célszerű fehér háttérrel kezdeni, hogy ezzel az alappal megfigyelhetjük a fotózandó személy arcát, alakját. A beállításoknál a klasszikus portrébeállításokon kívül alkalmazzunk váratlan, meglepő változatokat is, hogy a modell megfelelően élénk maradjon. Ilyenkor jönnek elő az igazi tekintetek, az illető személyiségjegyei. Vannak akik kifejezetten kívánják, hogy beállítsam, de akadnak, akik kerülnék ezeket.

Erre nagyon figyelek, hiszen csak akkor tudok kiemelkedően jó portréfotókat készíteni valakiről, ha megnyerem a bizalmát!

A portréfotózásnál fontos az emberismeret, sok esetben bennem nem csak a fényképész, hanem egy üzleti tréner, egy finom érzékkel rendelkező pszichológus alkat is dolgozik.

 

Önéletrajzi portréfotó

 

A portréfotóknak azonnali gyakorlati haszna van, hiszen a legtöbb portréfotó önéletrajzhoz, bemutatkozáshoz készül. Egy igazi portré bizalmat sugároz, egy interjú előtt, egy weblapon feltüntetve mintegy előhírnökként hoz máris sikert a képen szereplőnek.

 

Üzleti portré, business fotó

 

Az üzleti életben egy kitűnő fotóportré elengedhetetlen! Aki számít valahol, kell egy átütő portréfotóval rendelkeznie, legyen előadó, edző, értékesítő, kisvállalkozó!

 

Portréfotó ajándékba

 

Minden üzleti, business fotózás, minden komolyabb portréfotózás közben készítünk laza, jó kedvű, akár humoros fotókat is. Kell ez a változatosság, hiszen a fotózás egy olyan helyzet, ahol az ember fokozottan szerepel, egy kicsit más világba kerül. Laza, vidám, megnyerő képeket azért készítünk, hogy semmiképpen ne legyen feszült, stresszes a fotózandó személy. Az a jó portréfotózás, ahol a fényképész és a fényképezendő személy is jó élményként éli át a fotózást! Amennyiben a vidám képekből is választ a megrendelő, azokkal egészen biztos, hogy nagy örömet okoz közvetlen hozzátartozóinak!

A fotózás elején aggódást, netán félelmet is látsz az előtted álló tekintetben, Ennek fokozatosan el kell tűnni, erre kell gyúrni! A fotózás végén egy felszabadult embert kell lássál, aki úgy érzi magát, mint aki egy komoly hétpróbát teljesített és elsőként célba is ért! Ha akarod érezni ezt a fantasztikus érzést, hát feltétlenül jelentkezz be egy ilyenre!

Portréfotó készítés - Edvin Marton és felesége Edvin Marton és Marton Adrienn. A jól összeszokott párosnál egy kis beszélgetés után már az első felvétel visszaadta kettőjük harmonikus viszonyát!

Kaszás Attila fényképész, portréfotós 1152 Budapest, Rákos út 86. tel: 06309428553